Kalandozások Malajziában

A penangi...

A penangi...

Iroda helyett menekules a majmok elol

2016. november 10. - Csaba Péntek
Sok ido telt el miota utoljara irtam, es azota rengeteg minden tortent velem, vagyis most mar velunk, hiszen a nepes Péntek csalad egyesult a keves fot szamlalo Lee dinasztiaval :)
De egybol a lenyegre ternek, es elmeselem mi tortent ma reggel a dzsungelben. Gondoltam egy turazassal kezdem a napot, es a kozepes nehezsegu Station3 es Station5 nevezetu helyeket latogattam meg. Mivel egyedul voltam, igy probaltam a kevesbe nepszeru osvenyeket felfedezni, ennek koszonhetoen bukkantam egy eleg sok egyedet szamlalo majom csoportra.
Manapsag nagy nepszerusegnek orvendenek a termeszetfilmek (lasd Planet Earth II. es Before The Flood, mindkettot ajanlom), ezert gondoltam, en is kicsit lelassitok, hogy alkalmam legyen jobban megfigyelni az allatokat, ahol szamos kolyok is volt. A majom termeszetesen nem buta eloleny, igy tudja, hogy a tropusokon az arnyekban tanacsos tartozkodni, ahol huvosebb van, es persze nehezebben is szurhato ki a szurke arnyalat. Igy tortent, hogy nem lattam az osveny kozepen magat kurkaszo alfahimet. Mar korulbelul 1 meterre voltam tole, amikor mindkettonk nagy meglepetesere eszrevettuk egymast. Gondoltam rahagyom a dontest, hogy mit hozunk ki ebbol a szituaciobol, elvegre baratok is lehetunk, de azert csak o van otthon. Nem is tanakodott sokaig, egybol ramvicsorgott es felvette a tamado pozt. Persze ennek kovetkezmenyekent az osszes tobbi kozelben tartozkodo majom (kb 15 fo) szinten felem fordult, es nem eppen bizalomgerjeszto fogsorat mutogatta.
Nem sok idot hagytak merlegelni, mivel 3 masodperc mulva mar orditva rohantam az esoerdoben a majom haddal utanam, akik szinten eleg gyorsan tudnak sprintelni mint kiderult. De szerencsere egy 15m utan feladtak, vagy csak elegedettek voltak, hogy megvedtek a territoriumukat. 
Egyebkent hiaba egy kis allatrol van szo, de ha megkarmolnak vagy harapnak akkor rengeteg komoly fertozest lehet kapni toluk, emiatt veszelyesek. Ezutan kerestem egy alternativ utvonalat, es folytattam a turazast a csucsig.

 

Panorama az elso allomasrol (Station3):
img_20161110_104532_hdr.jpg
Felmerulhet a kerdes, hogy mit kerestem csutortok reggel a dzsungelben. Ez annak tudhato be, hogy a munkahelyemtol elvaltak utjaink, igy most egy honapig probalom aktiv pihenessel tolteni az idot, illetve feldolgozni a sokkot, hogy 8 ev elteltevel a sajat magyar es amerikai fonokeim meg csak el se koszontek. Szerencsere itt Penangban mindenki nagyon kedves es rendes volt :)

 

Elet a fan:
img_20161110_110543_hdr_small.jpg
img_20161110_110536_hdr_small.jpg
De terjunk vissza a blog eredeti temajahoz, mivel szombaton egy masik tropusi szigetre utazunk, viszont remeljuk, hogy semmi rendhagyo nem fog tortenni. Ha megis, akkor majd itt beszamolok rola :)
Addig is koccintsunk egy jo gyumolcs juice-zal, ami kotelezo lezarasa minden turanak vagy futasnak a parkban.

 

Egy kis izelito a valasztekbol:
img_20161110_111538_hdr.jpg

 

Szilveszter Szingapurban szallas nelkul... :)

Kicsit elhanyagoltam a blogot mostansag, vagy inkabb csak vartam a megfelelo tortenetre, amit megoszthatok veletek. Szerencsere a Szingapurba tett szilveszteri kirandulas megfelelo alapanyagul szolgal most :)

Paran meg biztosan emlekeztek az elozo evi unneplesemre, amit a Penang Hill-re torteno ejszakai turazas tett emlekezetesse (http://penangi.blog.hu/2014/01/01/szilveszter_ejszakai_tura_az_erdoben_motorbalesettel_tarkitva), igy december vegehez kozeledve tobben is erdeklodtek, hogy mit tervezek az ev utolso napjara. Tavalyhoz hasonloan iden sem volt semmi fix program, egeszen hetfo ejszakaig, amikor megszuletett a dontes, hogy Szingapurban, a vilag egyik leggazdagabb es legfejlettebb torpeallamaban szeretnem megtekinteni, hogyan is unnepelnek a helyiek. Mivel mar csak 2 nap maradt az ev utolso napjaig, igy a szallasfoglalas trukkos volt, hiszen Szilveszterre meg eppen sikerult szobat talalni egy ejszakara, illetve kulon a rakovetkezo 4 napra egy masik hotelben foglalni.

El is jott a nagy nap, este 8.30-kor indult a Szingapurba tarto AirAsia jarat, ami sajnos az elmult napokban igen hirhedte valt az ujabb repulogep tragedia miatt. A kesoi indulasnak koszonhetoen vegul csak ejfel elott 10 perccel sikerult a metroalagutbol a felszinre tornom Szingapur belvarosaban, ahol a felhokarcolok toveben egybol rohanasnak indultam minden csomagommal felszerelve, hogy talaljak egy boltot. Hiszen milyen szanalomra melto dolog, hogy 10 perc maradt ebbol a fantasztikus evbol, es meg mindig teljesen jozan vagyok (biztos ami biztos alapon indulas elott azert Penangban meg otthon horpintettem egy kis magyar pezsgot, amit meg anyukamtol kaptam). Vegul beletorodtem, hogy jozanul fogok atlepni az uj esztendobe, ezert inkabb probaltam minel megfelelobb helyet talalni a tuzijatek megtekintesehez. Szerencsere azert ejfel utan nem sokkal mar egy ejjel-nappali kisboltban talaltam magam, ami pontosan a lefoglalt hotel alatt volt. Igy meg a becsekkolas elott leguritottam egy sort a nagy izgalomban, aztan kozolte velem a recepcios, hogy a foglalasom alapjan nem December 31-re hanem Januar 31-re van szobam, es mivel telt haz van, igy nem tud segiteni (sot az osszes tobbi hotelben is telthaz volt). Tulajdonkeppen rendkivul megorultem ennek a hirnek, mivel pont ez volt az eredeti tervem, hogy Szilveszter ejszakara felesleges szallas, hiszen ugyse alszik az ember... :) Innentol nyilvanvalova valt, hogy rengeteg idom lesz, igy szepen visszatertem a kisboltba, felfegyverkeztem es elindultam a Szilveszter ejszakai varosnezo turamra...

Az izgatottsag egeszen hajnal fel 5-ig kitartott, addig tudtam koborolni a varosban, hozzateve, hogy picit beteg is voltam meg egy korabbi megfazas miatt, de ekkor mar ugy ereztem, hogy muszaj pihenni picit, igy leheveredtem az egyik epulet ele. De szerencsere nem voltam egyedul, tobb 100 ember aludt/pihent az utcan, es itt most nem hajlektalanokra gondolok, ami engem is nagyon meglepett, es persze orultem is neki, hogy nem egymagamban fekszek az utcan.

Akarmennyire is volt meleg, azert olyan reggel 6 utan elkezdtem eroteljesen fazni a szel illetve a nem eppen meleg utcaburkolat miatt, igy gondoltam elindulok a masodik szallas iranyaba. Abban bizakodtam, hogy megengedik majd, hogy korabban elfoglaljam a szobat, es nem kell majd delutan 2-ig varni. Szerencsere 10.30-ra sikerult birtokba venni a szobat, es lefekudhettem aludni vegre... a meleg puha agyba :)

Az elkovetkezendo 5 napban szinte folyamatosan koslattam (Attila baratom szavaival elve), es probaltam a leheto legtobb nevezetesseget meglatogatni. Az egyik legerdekesebb dolog szamomra a szuperfa volt. Ezek 30-60 meter magas mesterseges fak, amelyek hasonlo dolgot tudnak, mint eredeti tarsaik. Napelemekkel vannak felszerelve, esovizet gyujtenek, levegot tisztitanak, stb. Meghokkentoen sok turistat vonzott az esti koncert, amikor ezek a fak gyonyoru fenyarban pompaztak a ritmusnak megfeleloen. Viszont bennem ez megis kettos erzelmet valtott ki, amikor belegondoltam, hogy par szaz ev mulva, lehet, hogy mar csak ilyen ember altal krealt fak leteznek majd, hiszen itt mar most is tobb embert vonz, mint az igazi dzsungel. Elgondolkodtato...

A masik Szingapurra igen jellemzo dolog az a sorbanallas. Elkepeszto, de mindenhol szigoruan sorakoznak, legyen az etterem vagy eppen a Universal Studio, ahova 1,5 ora varakozas utan sikerult jegyet venni. Bent pedig minden egyes eloadas/hinta elott 1-2 ora tovabbi sorbanallas kovetkezett, viszont meg igy is azt mondom, hogy teljesen megerte a cserebe kapott elmenyekert. Viszont turelmetleneknek nem ajanlott :)

Remelem Ti is felejthetetlen emlekekkel gazdagodtatok Szilveszter ejszaka, es bizom benne, hogy azert jovore nem kell ismet az utcan aludni, es motorbaleset se er majd :) BUEK!

Hogyan NE egyunk gyumolcsot motoron...

Eloszor is megosztanek par reszletet azzal kapcsolatban, hogyan is nez ki az alberlet vadaszat itt Malajziaban. Lenyeges kulonbseg, hogy itt az esetek 99,99%-ban ingatlanugynokon keresztul zajlik a tortenet, szinte lehetetlen kikerulni oket, viszont tenyleg rengeteget segitenek. A folyamat ott kezdodik, hogy neten az ember kinez par lakast, kapcsolatba lep az ugynok(ok)kel, es onnantol porognek az esemenyek... En szinte minden nap legalabb 3-4 apartmant megneztem tobb heten keresztul, mire sikerult ratalalnom az igazira.

Az alberlet es az ingatlanpiac merete hatalmas Penangban. Szinte hetente adnak at uj lakotomboket, tobb 1000 uj lakassal (ugyebar itt nem all meg 10 emeletnel az epuletek magassaga), tehat szinte csak ra kell mutatnod egy epuletre, es biztos lehetsz benne, hogy legalabb 20-30 eladasra vagy kiadasra kinalt lakast talalsz benne. Ebbol kifolyolag tobb 10.000 alberleti lehetoseg van a szigeten, persze lehetetlen mindet megnezni, de azert probaltam minel jobban felterkepezni a lehetosegeket.

Volt par fontos szempont szamomra, mint peldaul a lokacio, hogy kozel legyen a munkahely es a belvaros is, de vegul itt kompromisszumos megoldast kellett valasztanom, mivel a ceg 10km-re talalhato (kozelnek szamit), viszont a belvaros kb. 18km-re fekszik, de annyira nem veszes. Ami ennel is fontosabb, hogy jo legyen a kozlekedes, itt ez azt jelenti, hogy hany es milyen hosszu dugon kell atkuzdenie magat az embernek ahhoz, hogy hazajusson. Sajnos a forgalmi helyzet egyre kilatastalanabb, mivel egyre tobb ember koltozik a szigetre, es mindenki autoval jar. Atlagosan minimum 3-4 auto van egy csaladban, hiszen a tomegkozlekedes nem igazan nepszeru itt. Persze ha az ember motorral jar, akkor nem jelent akadalyt a dugo, es sokkal gyorsabban lehet haladni.

Masik kriterium volt, hogy teljesen butorozott legyen az alberlet, es azert ne legyen lelakva. Par lakas megtekintese utan bovult a lista a furdoszobak es konyha elvart allapotaval kapcsolatban :) Kepzeljetek el gyonyoru kornyezetben fekvo, meseszep medencevel, sziklakerttel, palmafakkal tarkitott udvart, de amikor megpillantod a furdot, akkor egyszeruen nem erted a kontrasztot... Jo Azsiara altalanosan igaz, hogy mas szinvonalat kepeznek a mosdok, akar a legmodernebb plazakban is neha-neha hagy kivetnivalot maga utan a WC... legalabbis europai szemmel nagyon "furcsa".

Vegul 2 lakas kozott kellett donteni, az egyiknek hatalmas erkelye volt, ahonnan az egesz varost be lehetett latni, egybol beleszerettem abba a panoramaba, elkepesztoen gyonyoru volt, viszont az epulet kornyezete tul zsufoltnak hatott. A masik lehetoseg a dzsungel szelen elhelyezkedo 4 blokkbol allo epuletegyuttes volt, meseszep balinez stilusu kerttel, es a condominiumok minden elonyevel (24 oras orszolgalat, fedett parkolo, automoso, teniszpalya, kosarpalya, ping-pong terem, konditerem, medence, biliard, stb.) A vegso dontes a masodik alberletre esett.

Termeszetesen arban egy kicsit fele kellett menni az eredetileg elkepzelt limitnek, de fontosnak tartottam, hogy az ember olyan helyre menjen majd haza, ami kepes egy kis pluszt adni. Visszaemlekszek, hogy amikor nem voltam eppen legjobb hangulatomban, de kineztem az ablakon az elozo apartmanbol, es ralattam a mindig mas szinben pompazo tengerre, nezhettem a hidon ataramlo kocsik hadat, gyonyorkodhettem a tavolban kirajzolodo hegyek sziluettjeben, akkor valahogy megnyugodtam es pozitiv erzesekkel toltott fel az elem tarulo panorama. Kerestem valamit, ami majd kepes lesz kivaltani ezt a megfoghatatlan jo erzest az uj helyen is.

Egyebkent beertem volna egy kis studio apartmannal, egy szobaval is, az egyetlen ok ami miatt nem azt valasztottam, az az, hogy egyszeruen nincs :) Helyesbitek, letezik egy par, csak nagyon messze az NI-tol. Az osszes tobbi lakas pedig 3 haloszoba/2 furdoszoba merettol kezdodik. De legalabb nem jelent majd problemat elszallasolni a latogatoba erkezo baratokat ;)

Vegezetul egy sztori, hogy a cimrol is szot ejtsek... Eletem 4. motorozasa, elso 3 alkalommal borig aztam, most is eppen menekultem haza az eso elol, amikor megpillantottam az ut szelen gyumolcsot arulo oreg bacsit. Az oreg tulajdonkeppen csak egyetlen darab Jackfruit-nak (Jakafa -  http://hu.wikipedia.org/wiki/J%C3%A1kafa) darabjait arulja, de ez a legnagyobb fan termo gyumolcs a Foldon, igy az a jol megtermett 20-30kg-os peldany eleg is egy-egy napra neki :D

A gyumolcs husa sargas es nemileg ledus, de ahogy alltam a motorral a piros lampanal, es ott hevert elottem a zacskoban, egyszeruen nem tudtam ellenallni. Tehat egy zsufolt keresztezodest kepzeljetek el, korulottem mindenhol autok, motorok, de eros volt a kesztetes, hogy meg mielott zoldre valtana a lampa, betoljak az arcomba egy darabka ledus gyumolcsot. Igy hat ezzel a hevvel kiragadtam a zacskobol egy fel okolnyi meretu darabkat, es... Elfelejtkeztem rola, hogy a bukosisak atlatszo plexi rostelya le van engedve... tehat szep lenduletesen hozzavagtam es szetkentem rajta a sarga gyumolcsot. El tudjatok kepzelni az eredmenyt :D De legalabb szereztem par vidam percet a kornyezetemben levo embereknek :)

 

Masodik felvonas, avagy hogyan telepedjunk le :)

Azzal is kezdhetnem akar ezt a szosszenetet, hogy adjatok vissza a hegyeimet... akarom mondani az ekezeteimet. Ugyeber most mar Malaj munkavallalohoz illoen, itt kint kaptam laptopot, ahol sajnos nem volt lehetoseg magyar billentyuzettel kerni a masinat, pedig probaltam.

Sokan erdeklodtetek mostansag mi ujsag velem, hogyan is alakultak a dolgok. Diohejban, 2 honapot toltottem otthon, amialatt Debrecenben dolgoztam tovabbra is, illetve emellett sikerult elrendezni a dolgaim, ezalatt ertem tobbek kozott a lakas kiadasatol egeszen az adozassal kapcsolatos kerdesek tisztazasat. Egyebkent keszitettem egy to-do listat, ami 50 tetelt tartalmaz a kulfoldre koltozessel kapcsolatban, ha valaki igenyt tart ra szivesen megosztom :) Szerencsere azert jutott ido egy kis szorakozasra is, hiszen ismet korbetekertuk a Balatont (biciklivel :-)), gyonyoru helyeken jartunk Erdelyben, es meg 1-2 Diosgyor meccs is belefert.

De vissza is kanyarodnek a blog eredeti temajahoz, ami ismet egy izgalmas repulouttal vette kezdetet. Most masik utvonalon tortent az utazas, igy Kuala Lumpur helyett szingapuri atszallas volt betervezve, annyi nehezitessel, hogy a fonokomnek, aki pont egy hettel az indulasom elott tesztelte ugyanezt a forgatokonyvet csak 30 perce maradt az atszallasra, ami alatt meg egy ujra checkin-elest is elo kell adni. Bevallom azert nem lettem volna elszontyolodva ha ugy adodik, hogy egy ejszakat Szingapurban kell eltolteni a lekesett csatlakozas miatt :) Szoval mikor megerkeztem Azsia egyik legnagyobb repterere, hatalmas meglepetes ert, mikor a repulobol kiaramlo tomeggel sodrodva, egyszer csak arra lettem figyelmes, hogy egy holgy a nevemet tartalmazo lapot szorongat. Biztam benne, hogy varnak mar vissza Malajziaba, de hogy mar Szingapurban ilyen fogadtatasom lesz, erre nem gondoltam. Termeszetesen csak amiatt illetett meg ez a kivaltsag, mivel keves ido volt az atszallasra, igy egybol egy repteri golfkocsival szaguldottak tova velem. Itt jegyeznem meg, hogy ezt a par km-es tavolsagot a fonokom 1 hettel elottem futva tette meg :)

Megerkezven Penang-ba erdekes erzes fogott el, teljesen mas volt mint anno 10 honappal ezelott, amikor egy teljesen uj vilag es kultura kellos kozepebe csoppentem, mivel ezuttal mar minden ismert volt. Nem kell GPS, nem vag mellbe a magas paratartalom, valamint a kozlekedes sajatossagain sem lepodok mar meg. Persze azert jo erzes volt a repteren, amikor az autokolcsonzobol teljesen veletlenul pont a 8 honapig hasznalt Honda-t kaptam vissza, amihez sok szep emlek fuz.

Ezutan vehettem birtokba a fantasztikus kornyezetben elhelyezkedo atmeneti apartmant, amirol rengeteget lehetne meselni, de inkabb csak egy fotot mutatok a hatso udvarrol:

putra_marine 035.JPG

Elso utam a kozel 24 oras utazas soran az egyik helyi indiai-malaj etterembe vezetett, ahol a kedvenc team annyira feldobott, hogy meg aznap este ellatogattam az eppen vegehez kozelito varosi fesztivalhoz illetve levezettem 150 km-ert Penangban :)

Masodik naptol belevagtam az intezkedesbe, hiszen egy honapom van ra, hogy talaljak egy apartmant, szerezzek egy kozlekedesi eszkozt, befejezzem a motor jogsit, bankszamlat nyissak, egeszsegugyi kiskartyara tegyek szert es ehhez hasonlo adminisztrativ teendok, mindez persze munka mellett. Nincs szabi, vagyis lenne, de azt masra tartogatom. Itt jegyeznem meg, hogy itt csak 14 nap az eves fizetett szabi keret, ami azert nem tul sok, cserebe karpotol a rengeteg unnepnap :)

Masnap egybol el is latogattam az autosiskolaba, ahol ugyebar tobb mint 2 honapja nem jartam, es nagy meglepetesemre, amikor beleptem a nevemen szolitottak, ami szerintem nem kis dolog, hiszen biztos szamukra se lehet konnyu a magyar szavak megjegyzese, valamint igen jo memoriarol tesz tanubizonysagot.

Amit legnehezebb volt elintezni az a bankszamla nyitas, mivel kulfoldi vagyok, igy minden fiokban visszautasitottak a kerelmem, hiaba probaltam elmagyarazni, hogy nem hitelt szeretnek, hanem majd a fizetesemet utalnam oda, semmire se mentem a jozan paraszti esszel torteno ervelessel.

A kis robogora is sikerult szert tenni azota, amivel meg kellett tenni a bolt es a jelenlegi szallas kozotti kb 10 km-es tavot ugy, hogy eletemben osszesen 8 orat vezettem a gyakorlopalyan, raadasul forgalomban meg sose, plane nem "azsiai forgalomban". Hazafele meg is tankoltam a vasat, ami tulajdonkeppen annyit jelentett, hogy bosegesen meglocsoltam a masinat, mialatt a tankba is jutott par csepp benzin... ezt meg gyakorolni kell :)

Es vegul egy foto a motorrol, ahogy latjatok egy matricat en is ragasztottam ra...

 sym_hun_sticker 007.JPG

Folytatása következik...

Azzal kezdeném, hogy megköszönjem a támogatást, a sok-sok biztató üzenetet, amiket Tőletek kaptam az elmúlt 8 hónapban. Jó volt tapasztalni, hogy a távolság ellenére is tudjuk tartani a kapcsolatot, de még jobb lesz most, hogy élőben is mesélhetünk egymásnak :) Holnap már utazok haza, így jövő héttől Debrecenben leszek, hétvégéken pedig nagyrészt Miskolcon, de remélem sikerül majd mindenkivel találkozni személyesen is.

Továbbá nagyon örülök neki, hogy ilyen sokan olvastátok a blog bejegyzéseimet, némelyik irományt közel 500-an, ami teljesen meglepett. Nem hittem volna, hogy ilyen sikere lesz, így szeretném majd folytatni a kalandok megosztását, ha visszajöttem, de addig egy kis szünet következik :)

Mit is kell most hátrahagyni... egy szép apartmant, ami minden reggel tenger feletti napfelkeltével ajándékozott meg. Egyébként ez egy ötletes kivitelezés, hogy az ablakok majdnem a földig érnek, így az ágyban még csak fel se kell ülni, hogy az ember gyönyörködjön a tájképben. Ezután egy olyan úton kellett munkába menni, ami pár méterre vezet a tengerparttól, ahol általában hatalmas dugók voltak, mégis más érzés egy ilyen helyen rostokolni. Ezek a körülmények szerintem nagyban hozzájárulnak, hogy jól induljon a nap :)

agy.jpgA hely ahol éltem

 

DSCN7568.JPGNapfelkelte az ágyból

 

Holnap a bérelt kocsit is le kell adnom, amivel rengeteg km-t tettem meg az elmúlt hónapokban. Így sok szép emlék köt az autóhoz is, hiszen számos gyönyörű helyre vitt el, de szerencsére egyszer se hagyott cserben.

Viszont ugyanezek a dolgok várnak Magyarországon is, már ami a lakást és kocsit illeti, még ha nem is a tengerre néz a szobám ablaka, azért számomra a Tokaj hegy is szép látvány :) De leginkább a családdal és barátokkal való találkozás, ami most már izgat és nagyon várok :)

Hamarosan találkozunk, a blog pedig majd valamikor ősszel folytatódik, sziasztok!

Cápakaland

Kezdetét vette a kapuzárási pánik, így gondoltam az utolsó előtti hétvégén még meg kellene ejteni egy kirándulást. Régóta terveztem, hogy jó lenne átszelni Malajziát autóval, mármint ellátogatni a keleti partra. Amikor péntek délután kinyomtattam egy térképet a cégnél, az egyik szintén Penang-ban állomásozó amerikai kolléga ezt kiszúrta, és jött a hirtelen ötlet, hogy mi lenne ha csatlakozna. Így másnap hajnalban már mentem is érte, de mint később kiderült elaludt, tehát hiába vártam rá egy órát. Viszont ezáltal kicsit negatívan vágtam neki a 6 órásra tervezett kocsikázásnak.

Aztán Murphy újra kopogtatott, hiszen teljesen magabiztosan a telefonban lévő GPS-re akartam hagyatkozni, csakhogy a készüléket nem töltöttem fel éjszaka, tudván hogy a kocsiban van az autós töltőm. Van is, csatlakoztattam is, aztán amikor már csak 25%-on volt az akku, akkor realizáltam, hogy valami gebasz van. Eszembe jutott, hogy még a régi GPS az autóban maradt, így gyorsan kipróbáltam a kábelt vele, de addig feszegettem, amíg kitört a GPS-ből a csatlakozó. Remek, Malajzia közepén egyedül mindenféle navigáció és telefon nélkül.

Ami miatt még izgatottabb voltam, az a munkatársak által említett tény, hogy ezen az útszakaszon szoktak lenni kósza elefántok. Belegondoltam, hogy azért ha az ember esetleg egy elefántot trafál el 100-al, akkor ott azért erőteljesen csattannának az ormányok és lobognának a fülek. Tehát nem mondom, hogy stresszmentes volt az út, de izgatottan vártam, hogy mikor botlok az útszélén a nálunk ugró őzikét ábrázoló táblára elefánt kivitelben. A poén, hogy találtam valami hasonlót, nem mondom, hogy ez elefánt, de Bambinak böszme, íme:
DSCN7306.JPG

Megérkezvén a városba, belekezdtem a szokásos városnéző koslatásomba, ahol rengeteg meghökkentő dolgot láttam, de inkább ugorjunk a vasárnapra. Előző nap spontán vettem egy hajójegyet, ami a közeli szigetre szólt, viszont picit aggódtam, hogy egy napba bele fog-e férni ez a kaland, plusz még az esetleges elefántokkal tarkított hazavezetés :) Így megint hajnali kelés következett, de még 9 óra előtt sikerült a szigetre keverednem. Ahol először nem találtam a helyem, hiszen ez nem volt betervezve, így nem készültem listával a felkeresendő látványosságokat illetően. Ráadásul a szigeten se utak, se autók, se térerő, se internet, így a teljes nyugodtság járta át a helyet.

Jártamban-keltemben, mármint kb 2-300m-en lehetett sétálni a parton, amit dzsungel vesz körül, rábukkantam egy programra, miszerint elvisznek hajóval búvárkodni 5 különböző helyre. Amint víz alá tettem a fejem, a csoda kezdetét vette. Egyszerűen leírhatatlan sokszínűséggel varázsolt el a korallzátony élővilága, rengeteg színpompás hal és növényzet között mártózhattunk meg. A harmadik állomásnál egyszer csak megpillantottunk egy kb. 1,5 méteres levesteknőst a vízben. Soha nem láttam ekkora teknőst, pláne nem a természetes környezetében. Egyből csobbantunk a vízbe és szinte együtt úszkáltunk vele. A negyedik állomás neve az etetés, ahol a hajón kezembe nyomtak egy szelet kenyeret és szinte belöktek a vízbe. Abban a pillanatban több száz kishalból álló raj közepén találtam magam, akik a kenyér mellett néha belőlem is próbáltak csipegetni :)

Majd következett az utolsó állomás, az úgynevezett cápa-pont. Itt már az idegenvezető is bejött velünk a tengerbe, ahol hirtelen elénk mutatott. Szerintem erre senki se számított, egy 2,5 méteres cápa úszott felénk. Őszintén bevallva a legelső gondolat, ami átsuhant az agyamon, az kb. (cenzúrázva) az "a rohadt életbe" lehetett. Majd két dolog jutott az eszembe, először is mekkora mázli, hogy most nem nyomtak kenyeret a kezembe előzőleg, habár gondolom a cápa esetében ez nem nyom semmit a latba. A második, hogy vérzek-e valahol (csak volt haszna a sok cápás filmnek :D). Ezek után gyors esélylatolgatás következett, összesen négyen voltunk a vízben, így 3/4 sanszom volt, hogy először ne engem kóstoljon meg. De mivel a vezetőnk még mindig mellettünk volt és nem tűnt izgatottnak, így konstatáltuk, hogy minden rendben lesz, és "gyönyörködtünk benne" ahogy a cápa körözött körülöttünk.

Azért miután visszamásztunk a csónakba, megkérdeztem az idegenvezetőt, hogy ez mennyire biztonságos. Aki megnyugtatott, hogy ezek barátságos cápák, az agresszívak a sziget másik oldalán vannak, de azok se harapnak, csak hirtelen nekiúsznak az embernek, de ezt olyan erősen teszik, hogy múltkor eltörték a srác egyik bordáját.

Mondhatni mozgalmasra sikerült ez a nem mindennapi állatokkal megspékelt hétvége, igyekszek majd pár képet is feltölteni a kalandról :)

A döntés...

Igen, fináléba ért a 8 hónapos "kalandozásom", már kevesebb mint egy hónap múlva utazok vissza Magyarországra. Arról, hogy valójában mi történt az elmúlt hónapokban, lehet majd később írok egy összefoglalót, egy biztos, nagy hatással volt rám ez az időszak. De most inkább próbálok a jövőre koncentrálni, mivel előreláthatólag bővelkedni fog változásokban... :)

Sokan már sejtitek, tudjátok, hogy csak rövid időre látogatok haza, hiszen úgy döntöttem, hogy "határozatlan időre" kiköltözök Malajziába. Rengeteg tényező áll az elhatározás mögött, hiszen mondhatni a Föld másik oldalán fogok majd szerencsét próbálni. Páran biztos értetlenkedve fogadjátok majd a döntésemet, hiszen annyi mindent kell ezáltal hátrahagyni... család, barátok, haza, munkahely, lakás, kocsi... sorolhatnám még.

Ha azt nézzük, ez egy hatalmas lehetőség, egyfajta kezdet, ami rengeteg kihívást, másrészről remélem még annál is több pozitív kalandot és élményt tartogat. Másfelől 30 évesen kezdhetek mindent előröl, újra ki kell építeni egy életet (még ha csak átmenetileg is), amit jelenleg nagyon izgalmasnak találok.
Egyébként elég sokan vagyunk most ebben a szituációban, hasonló nehézségekkel nézünk szembe, de hát mi akartuk :)

Ami egyrészről igen izgalmas, újra megtanulni mindent, hogyan működik egy másik ország bürokráciája, hogyan lehet elintézni különböző adminisztrációs feladatokat (malájul :P), amiből most nem kevés van. Továbbá átlátni hogyan néz ki az adózás, egészségbiztosítás, nyugdíjrendszer, vízum stb., de ennél van azért izgalmasabb területe is a kutakodásaimnak... :) Például hol fogok lakni, hogyan és mivel fogok közlekedni, hiszen megszűnik a jelenlegi "munkahelyi védőháló", ami nagyon kényelmessé tette az eddigi kinttartózkodásomat.

De mégis miért akarok Malajziába költözni? Hiszen régebben előszeretettel hangoztattam hazaszeretetem és ragaszkodásom a hagyományokhoz, ami persze továbbra is megmarad, csak picit kibővül az ápolandó hagyományok köre :) A kérdésre visszatérve rengeteg indokot tudnék felhozni, amelyek körülbelül lefednék a következő listákat:
http://www.expatgomalaysia.com/article/1789/30-reasons-to-love-malaysia
http://www.expatgomalaysia.com/article/904/10-reasons-to-move-to-malaysia

Viszont mindez még kevés, hiszen ha racionálisan nézzük a dolgokat, akkor nem egy jó döntés... viszont pont ezzel tudom magyarázni... mikor nem hoz az ez ember ésszerű döntéseket? Amikor szerelmes, igen, beleszerettem az országba, a sokrétű multikultúrába, az emberek kedvességébe, a természeti adottságokba, a trópusi időjárásba, a sokszínű konyhába, az aktív életstílusba és sorolhatnám. Mentségemre legyen mondva, hogy semmilyen pénzügyi faktor nem játszik szerepet ezúttal, akkor más országot választanék :)

Bevallom próbáltam keresni a világhálón pár cikket Penang-ról, hogy vajon csak számomra ennyire fantasztikus ez a hely, vagy esetleg mások is osztoznak ezen a véleményen, és a következő oldalakat találtam a megnyugtatásomra:
- 2. helyezés a New York Times "44 hely ahova el kell jutni" listáján (2009.)
- 8. helyezés "A legélhetőbb városok Ázsiában" felmérésen
- szerepel a "Top 10 sziget amit az életben látni kell" listán, ami nekem kifejezetten tetszett, és meglepett, hiszen azért elég erős a mezőny :)

Jelenleg magam sem tudom, hogy meddig fog ez az érzés tartani, illetve, hogy mi lesz utána... Próbálok csak 1-2 éves távlatban gondolkodni, hiszen most már nyilvánvalóvá vált, hogy az élet sokkal kiszámíthatatlanabb fordulatokat tartogat, mint amire valaha is gondoltam.

Másrészről ez a szituáció számotokra is kedvező lehet, mivel így továbbra is lesz lehetőségetek meglátogatni majd Penang-ban, ha kedvet kaptok hozzá, hogy egy kis betekintést nyerjetek ebbe a "itt rengeteg jelzőt tudnék felsorolni" világba :)

Vihar előtti csend...

Az elmúlt időszak nagyon eseménydúsan telt, így sajnos nem tudtam bejegyzést írni, amit nagyon sajnálok, hiszen rengeteg különleges dolog történt, de igyekszem majd apránként pótolni a hiányosságokat. Amiről majd mindenképpen szeretnék említést tenni, hogy járt nálam 3 debreceni barátom, valamint szüleim is tiszteletüket tették Penangban. Hiszen nem titkolt hátsó szándékom, hogy a Dubai-ozáshoz hasonlóan, megszülessen a Penang-ozás fogalma :) Emellett hihetetlenül érdekes emberekkel sikerült megismerkednem, illetve volt 1-2 kisebb kirándulás is, amiről szintén jó lenne, ha bejegyzés születne a közeljövőben...

Azonban most arról szeretnék mesélni, hogy mibe is vágtam a fejszémet mostanság... Ugyebár többször is írtam róla, hogy mennyire félek a motorozástól, főleg amióta sikerült Szilveszter éjszaka a dzsungelben egy balesetet is átélni (http://penangi.blog.hu/2014/01/01/szilveszter_ejszakai_tura_az_erdoben_motorbalesettel_tarkitva). Viszont a közhely alapján a félelmeket úgy lehet leküzdeni, ha szembenézünk velük, így elhatároztam, hogy szert teszek egy maláj motorkerékpáros jogosítványra. Valljuk be, az bármikor jól jöhet... :P El is ballagtam egy autósiskolába, ott előadtam a tervem, amit nem egészen értettek, hiszen látták, ahogy a jelenlegi autóval begurulok az udvarra, és értetlenkedtek, hogy miért akar valaki egy kis (max. 250cc) motort vezetni, amikor egy 1.8-as Honda-val jár... Továbbá itt a "kaukázusiak" (így hívnak minden fehér embert a helyiek) nem igazán motoroznak, legfeljebb a hátizsákos turisták, de nekem ez fontos szempont, hogy minél inkább átvegyem a lokál életstílust, amihez ez is hozzátartozik.

Az adminisztratív és pénzügyi kötelességek rendezése után, kaptam egy szép folyamatábrát, hogy mikor milyen órákra kell majd bejárnom, milyen vizsgák várnak rám és egyéb ínyencségek. Az egyetlen gond csak az volt, hogy az egész ízes maláj nyelven vésetett papírra. De ez még csak a kezdet volt, hiszen a rákövetkező szombaton egész napos helyi "KRESZ" elméleti oktatáson ücsörögtem, ami reggeltől estig tartott, és a csattanó... maláj nyelven folyt az okítás. Így egyetlen fehér emberként kicsit furán éreztem magam, nem elég hogy kakukktojás vagyok, de ráadásul még egy szót se értek az egészből, pedig igazán kíváncsi lettem volna, hogy egy balra tartásos közlekedésnél, hiszen itt az út másik oldalán haladunk, hogyan is néz ki egy jobb kéz szabály, vagy akkor itt bal kéz szabály van??? Az már természetes, hogy a körforgalomban, ami általában 4 sávos, itt fordított irányban tekergünk. Tehát felmerült pár kérdés bennem, hiszen jó lenne ismerni, hogy mi a hivatalos álláspont, mert hiába vezetek már Malajziában több mint 6 hónapja, biztos vagyok benne, hogy ami az utakon zajlik, az igen messze áll a szabályoktól :)

Mindenesetre eléggé nagy meglepetést okozott, amikor elkezdtem olvasgatni a tananyagot, szerencsére az már angolul volt, de teljesen más típusú kérdések vannak, mint nálunk Magyarországon. Például negatív vagy pozitív érzelmet vált ki a házasság... itt azért el tudok képzelni érdekes opciókat :)

Szóval ma reggel kellett tanúbizonyságot tennem, hogy megtanultam a Highway Code-t (KRESZ), egy 50 kérdéses írásbeli teszt keretein belül, amire egy óra áll rendelkezésre. De mivel nekem sietni kellett dolgozni, így próbáltam amilyen gyorsan csak lehet megírni, amit sikerült is 12 perc alatt teljesíteni (amire azt mondták a vizsgaközpontban, hogy rekord :-)) Az eredménynek rendkívül örültem, hiszen valami csoda folytán 49 pontra tettem szert, csak egyetlen kérdést néztem be. Siettem is vissza a autóssuliba, ahol amikor meglátták a vizsgabizonyítványt, mindenki elkezdett gratulálni, a dolgozóktól kezdve az irodában tartózkodó vizsgabiztosokig, és kérdezték, hogy honnan jöttem... Ennek köszönhetően, most már az a kép él bennük, hogy a magyarok nagyon jók a közlekedési szabályok ismeretét tekintve.

De egyébként komolyra fordítva a szót, szerintem ez nagyon fontos mindannyiunknak, akik külföldön élünk, legyen az Anglia, Amerika vagy esetleg Svájc, hogy milyen képet festünk a hazánkról az adott országban. Mindig jó érzés, amikor valami pozitív kampányt tudunk folytatni az ország hírnevét öregbítve, hiszen ezeken a hétköznapi szituációkon keresztül alakul ki egy kép bennük, hogy milyenek is vagyunk mi magyarok.

Végezetül nagy örömömben hazafele vettem gyorsan egy sisakot, hiszen vasárnap már gyakorlati órák lesznek... ajjaj... :)

 

 

Párkeresés naranccsal Valentin napon

Még mindig kínai új év... elég érdekes ez a 2 héten keresztül való ünneplés, főleg az első hétvége után, amikor hatalmas felvonulás és rengeteg érdekes program volt a belvárosban, kiderül, hogy a hokkien új évi fesztivál még csak most következik, és Penang-ban az a lényeg...

Nem igazán gondoltam, hogy túl fogják tudni szárnyalni az előző hétvégi ceremóniát, de mondhatni, hogy sikerült. Már a tűzijátékok kivitelezése is rendhagyó volt, hiszen szó szerint a tömegből indították, gyakran az emberek között robbantak a petárdák és számomra ismeretlen pirotechnikai eszközök. Így már kezdtem megérteni, hogy miért szedett ennyi halálos áldozatot a tűzijáték Kínában. Tényleg sokszor szinte a lábad alatt robbantak a szerkezetek és úgy kellett menekülni, illetve egy idő után alig lehetett látni a füsttől. Amihez az is hozzájárult, hogy éjfél után hatalmas papírkupacokat gyújtottak be az út közepén, amit úgy készítettek el, hogy egyenként engem papírcsákóra emlékeztető szép színes díszes papír valamiket dobáltak halomra. Aminek az volt a jelentése, hogy minél nagyobb a kupac, annál nagyobb jólét lesz az új esztendőben. Képzelhetitek, hogy minden üzlet előtt mekkora máglyák éghettek... Tulajdonképpen éjfél után egyszerűen lángba borult a város, vagy a tűzijáték következtében, vagy ők gyújtották fel. Így megállapítottam, hogy a pirománia is szerves része a kínai új év ünneplésének. A legdurvább az volt, amikor az egyik rakétát, a több ezres ember tömeg felett pár méterrel vízszintesen lőtték el, illetve a normál robbanások is nagyon alacsonyan történtek, biztosan úgy gondoljak, hogy így élvezetesebb :) Ami részben igaz is, hiszen néha tényleg szó szerint fedezéket kellett keresni. Pedig őszintén megvallva én vártam, hogy így a második nagy "szilveszteri" éjszakán majd látok 1-2 üveg pezsgőt, de nem, továbbra is józanul ünnepeltek, és az extázist a csatatérré változtatott utcák jelentették számukra, nem pedig az elfogyasztott alkohol.

1016322_748044438539538_165266219_n.jpgPenang a második "szilveszter" éjszakán (7. napja a kínai új év ünneplésnek)

Amit viszont én annál is inkább vártam, az a 15. napja a kínai új évnek (Chap Goh Meh), ami ebben az évben egybeesett a Valentin nappal, ami már elég régen történt, így mondták is, hogy irtó szerencsés vagyok (ha jól tudom 19 évenként esik ugyanarra a napra). A Chap Goh Meh-nek az a lényege, hogy régen a kínai lányok egyedül ezen a napon hagyhatták el otthonaikat, és találkozhattak idegenekkel, esetleg ismerkedhettek meg valakivel. A hagyományhoz hozzátartozik többek között, hogy narancsot/mandarint dobtak a folyóba/tengerbe és egyúttal kívántak is valamit, amit sokszor ráírtak a gyümölcsre. Most már ennek egy modern változata él, az egyedülálló lányok, a különböző elérhetőségeiket írják a narancsra (név, telefonszám, sőt akár facebook link) és úgy dobják a tengerbe, várva, hogy az majd valahogy a nagy Ő-nél köt ki.

Gondoltam is rá, hogy felszerelkezek egy nagyobb hálóval, amivel egyszerre akár több kilónyi narancsot és egyúttal kontaktot is be tudok majd gyűjteni... illetve többen ajánlották, hogy vigyek egy búvárszemüveget és a part mellett úszkálva tegyek szert a zsákmányokra. Végül elvetettem ezeket az ölteteket, és bíztam benne, hogy nem lesz ott olyan gyönyörű narancs, amiért az ember akár képes lenne fejest ugrani a vízbe :)

Ezen a fesztiválon is rengeteg műsor volt, ahol különböző tradicionális táncokat, énekeket mutattak be, és nem maradhatott el a mindenféle ételek felvonultatása sem. Mivel az egyik kedvencem (satay) is kapható volt, gyorsan bezsákmányoltam egy 10-es adagot (pálcikákra tűzött csirkefalatok grillezve és édes mogyorós szószba mártva), amivel mohóságomnak köszönhetően egyből sikerült megpecsételnem a fehér pólóm. Viszont elég böszme folt volt, mondhatni már-már a gáz kategóriába tartozott, hogy mennyire mókás lehetett, arra példaként szolgál a következő fotó, mint láthatjátok, azok a narancsdobáló hölgyek mosolyognak igazán, akik rám (pólómra) néznek :D

DSCN6651.JPG

Viccet félretéve, ez az este is egy gyönyörű tűzijátékkal zárult, ami nem csoda, hiszen elvégre csak kínai találmányról van szó, és végül mára abbahagyták a 15 napja folyó ünnepsorozatot (Szilveszterezést), ahol egyetlen csepp pezsgő sem fogyott... :)

1799871_10152048511594215_1483292544_o.jpgFantasztikus tűzijáték a 15. napon

Amikor mindenki Diósgyőr szurkoló avagy a kínai új év :)

Azzal kezdem, hogy szerelmes lettem... egyszerűen beleszerettem a kínai kultúrába. Már idáig is nagyon vonzott, hiszen elkezdtem a maláj mellett kínaiul is tanulni (mandarin dialektust), de az az élménybomba, amit az elmúlt napokban a kínai új év ünneplése során kaptam egyszerűen elképesztő.

Úgy képzeljétek el, hogy a kínai új évet 15 napon keresztül ünnepelik, és most még "csak" az 5. napnál tartunk, de minden naphoz köthető valamilyen esemény. Rengeteg tradícióval rendelkeznek, amit itt Penang-ban, ahol a lakosság túlnyomó többsége kínai, sokkal jobban ápolnak, mint odahaza, Kína területén. De ez általában más kultúrákra is igaz, hogy hagyománytisztelőbbek a messzi földön élők...

Például mindent feldíszítenek, és különböző "áldozatokat" mutatnak be az őseik és szellemeik tiszteletére, ezalatt azt értem, hogy különböző gyümölcsöket (leginkább narancs és mandarin) tesznek ki a lakás több pontjára, sőt még minden házhoz is tartozik egy az utcán lévő szent hely a ház falán, ahol szintén megtalálhatóak ezek a díszek. Továbbá hatalmas füstölők vannak a házak előtt, de tényleg gigantikusak, kb 10-15 cm átmérőjűek és több méter magas... Igen, a füst az nagyon fontos kellék, az összes kínai templom udvarán található egy több négyzetméteres füstölő épület, és ehhez hozzátartozik, hogy a kínai városrészben nincs hiány templomból, hiszen minden egyes klánnak megvan a sajátja.

Először furcsának tűnt, hogy Malajzia közepén miért van ennyi kínai, de itt tényleg történelmük van, hiszen már számos generáció óta jelen vannak, több mint 200 évvel ezelőtt érkeztek az első klánok szerencsét próbáló fiataljai. Ráadásul minden klánnak megvan a saját specializált tudása, egyiknek a tagjai nagyon jól tudnak főzni, a másik az üzletelésben tehetséges, és így tovább, sőt itt az összes ember tudja és büszkén meséli, hogy az ősei melyik klánhoz tartoztak.

Ami a műsorokat illeti, leginkább a Lion Dance (oroszlán tánc) fogott meg, egyszerűen hihetetlen mozdulatokat mutatnak be. Tulajdonképpen megpróbálják minél élethűbben bemutatni az állat mozgását, még pislogni is tudnak, és a fülét is mozgatja. Mindezt az általuk előadott hangos dobszó ütemére teszik, miközben több méter magas oszlopokon ugrálnak, és különböző lélegzetelállító trükköket mutatnak be. Akik be vannak öltözve, már kisgyerek koruk óta templomokban edzenek, hiszen nem kevés gyakorlás kell ahhoz, hogy egy ilyen jelmezben képesek legyenek több métert ugrálni egymással a nyakukban.

Tűzijáték is 5 napja tart, egyszerűen minden este "megőrülnek", többször előfordult már, hogy majdnem a kocsiba is belőttek különböző pirotechnikai eszközökkel. Életemben nem voltam szemtanúja ennyi tűzijátéknak, péntek este több mint 30-at láttam egy óra leforgása alatt... egy biztos tudnak ünnepelni.

A hagyományokra visszatérve, gyönyörű tradicionális kínai ruhát (qipao vagy cheongsam) viselnek, amelyek selyemből készülnék Kínában kézimunkával.

Pár fotó a ruhákról:

https://www.google.com/search?q=qipao&client=firefox-a&hs=yCh&rls=org.mozilla:hu:official&source=lnms&tbm=isch&sa=X&ei=oOPwUsrDCc3MrQe06oDIDg&sqi=2&ved=0CAcQ_AUoAQ&biw=1280&bih=629

https://www.google.com/search?q=cheongsam&client=firefox-a&hs=br1&rls=org.mozilla:hu:official&tbm=isch&tbo=u&source=univ&sa=X&ei=duPwUtvlLMz_rAeH5oHoBg&ved=0CDcQsAQ&biw=1280&bih=629

Tényleg ilyenkor minden tárgynak, minden számnak megvan a maga története és jelentése. Például csak páros számú ajándékot (narancsot) esetleg jelképes pénzösszeget szabad adni a külön erre a célra készített piros tasakban (hung bao), viszont nem tartalmazhat 4-es számjegyet, vagy annak a többszörösét, hiszen az a kínai kultúrában a halált jelenti. Ha valaki narancsot/mandarint kínál, nem szabad visszautasítani, ráadásul bonyolult szabályrendszer van rá, hogy kinek kitől lehet ajándékot kapnia.

A másik érdekesség a színvilág, minden napra meg van határozva, hogy a kínai horoszkópod szerint milyen színű öltözékbe kell bújnod, viszont magának a kínai új évnek a hivatalos színe a piros, így nagy örömömre az első nap ellepték az utcákat a Diósgyőr szurkolók :)

Mivel is fejezhetném be, mint hogy nagyon boldog kínai új évet kívánjak mindenkinek a ló szellemében, avagy Gong Xi Fa Cai! :)

Életem thai masszázsa a férfi wc-ben

Sokat gondolkodtam mit meséljek Thaiföldről, hiszen történet akad bőven, már az utazás legelső pillanatától kezdve. A kaland még a penangi reptéren kezdődött, ahol az útlevél ellenőrzés során egy indiai férfi elég sok kérdést tett fel, de gondoltam ez a normális folyamat része. Viszont a végén, amikor a telefonszámát is beletette egy kis papíron az útlevelembe, nem teljesen értettem a dolgot, de nem is igazán foglalkoztam vele, én csak próbáltam mosolyogni, ahogy ő is :)

Másrészről gondoltam meggyorsítom majd a biztonsági kapukon való áthaladást, és tényleg semmi folyadékot nem tettem a kézipoggyászba, viszont az átvilágításon nagy meglepetésemre mégis piros szirénát kaptam és egyszerre hárman vettek körbe nagy hirtelen, hogy van-e bármilyen kés vagy vágóeszköz a táskámban. Én állítottam, hogy természetesen nincs, de ők még kétszer megismételték a kérdést, majd megkértek, hogy nyissam ki a csomagom, amiben sikeresen megtaláltam a bent felejtett svájci bicskám :) Amitől persze nagyon nem akartam megválni, hiszen még anno apukám hozta nekem Svájcból, így elég nagy gondban voltam. Viszont eszembe jutott, hogy talán le tudnám adni az autókölcsönző irodában, akiktől majd megkapom ha visszaérkeztem, de ehhez arra volt szükség, hogy kiengedjenek a biztonsági kapukon, amiken nem olyan egyszerű visszafele áthaladni. Szerencsére sikerült megoldani a helyzetet, viszont amikor másodszor is az útlevél ellenőrző indiai férfihoz kerültem, akkor már még érdekesebben mosolygott és nem túl férfias módon kért meg, hogy majd mindenképpen hívjam fel... Azért itt eléggé meglepődtem, és próbáltam egy "sejtelmes talán"-nal enyhíteni a helyzetet, nehogy a végén még belekössön valamibe, de azért igyekeztem minél hamarabb kikerülni ebből a meleg szituációból.

Ráadásul mindez még csak a penangi reptér volt, még el se indultam... itt már azért éreztem, hogy ez megint egy eseménydús kirándulás lesz :) Maga Thaiföld egy fantasztikus hely, ahova szeretnék majd visszalátogatni, ha lesz rá lehetőség, egyszerűen leírhatatlanul gyönyörű, aminek csak akkor éli át igazán az ember a varázsát, ha személyesen tapasztalja.

A címben említett sztori az egyik szórakozóhely férfi mosdójában történt, ahol már belépéskor feltűnt, hogy mit keres ott ez a sok pincér. Én annak néztem őket, hiszen egyformán voltak felöltözve, lehetett látni, hogy a hely személyzetéhez tartoznak, csak a funkciójukat nem igazán értettem. Aztán amikor a kézmosó felé haladtam már nyitották meg a csapot, nyomták a kezembe a folyékony szappant... gondoltam is magamban ez aztán a szolgáltatás, amíg a kezem nem ért a víz alá... ez ugye hasonló szituáció, mint amikor a nők lakkozzák a körmüket, teljesen védtelenek :) Ekkor ugyanis elkezdődött amire nem számítottam, egyszer csak a hátam mögé lép és elkezdi masszírozni a vállam valaki. Mire próbálnék hátrafordulni, hogy ugyan mi történik, és hagyjanak békén, már a nyakamat roppantják ki egyik majd másik irányba, így még beszélni se tud az ember. A következő pillanatban már négyen álltak körülöttem és minden lehetséges ízületemet roppantják, de olyan szinten, amit még életemben nem éreztem. Volt olyan, hogy a talpam nem is érte a földet, valahogy a térdükkel a hátamba támaszkodva feszítettek hátra. Tényleg szinte kettétörik az embert, sőt még a fülcimpámat is 2-2 helyen kiroppantották, amit már nem akartam elhinni, és mindezt kb. 2 perc alatt egy mosdóban állva hajtották végre. Annyira gyorsan történik minden, hogy szinte fel se tudod fogni, de végül is elmondható, hogy egy hihetetlenül jó thai masszázst kap az ember, amiért természetesen a végén egy kis borravalót várnak viszonzásul. Valóban ötletes szolgáltatás, még ha elsőre kicsit szokatlan és érthetetlen is, de cserébe szinte egy új testet kap az ember a speciális masszázsnak köszönhetően. Így végül megértettem, hogy miért tartózkodik annyi "pincér" a mosdóban... :)

Szilveszter éjszakai túra az erdőben motorbalesettel tarkítva... :)

Többen kérdezték, hogy milyen volt a Szilveszterem, amire egyszerűen csak annyit tudok mondani, hogy HIHETETLEN :) Valahol pont ez volt a célom, hogy valami nagyon emlékezetes dolgot kellene művelni, de a képzelőerőmet jócskán túlszárnyalta a valóság.


Még 31-én kora délután se tudtam pontosan hova fogok menni Szilveszterezni. Szerencsére több meghívást is kaptam kollégáktól, hogy menjünk vacsorázni, iszogatni, moziba, tűzijátékot nézni, bulizni, de valahogy nem igazán voltam olyan hangulatban, hogy ezek közül bármelyiket is válasszam. Talán a felerősödött honvágy miatt is, de inkább kis magányra vágytam, így bármennyire is sajnáltam, de visszautasítottam ezeket az invitációkat, viszont mindenképpen valami maradandó emlékgyártásban gondolkodtam. Végül késő délután jött az ihlet, mi lenne ha éjszaka feltúráznék egyedül a Penang-hegyre, mivel onnan az összes tűzijátékot lehet majd látni. Így hát fogtam magam és munka után elugrottam a Tescoba venni elemlámpát meg pár müzliszeletet a túrára. Gyorsan bepakoltam a legszükségesebb holmikat a hátizsákba: 2 ásványvíz, 2 sör (csak Szilveszter van), 4 müzliszelet, svájci bicska, fényképező, elemlámpa és ennyi.

Este 9-re értem a hegy lábához, így 3 órám volt, hogy felérjek a csúcsra. Ha jól emlékszem, amikor legelső hétvégén nappal feltúráztunk, akkor 2,5 óra alatt teljesítettük a távot, így gondoltam ez most is menni fog. Azért bevallom őszintén, hogy amikor megláttam így koromsötétben a felfelé vezető utat kicsit elgondolkodtam, hogy talán mégse annyira jó ötlet ez így egyedül egy elemlámpával. Ezt a bizonytalanságot tovább fokozták az esőerdőből kiszűrődő hangok, amelyek sokkal erősebbek és mondhatni rémisztőbbek, mint amiket idáig a Bükkben hallottam :)

Szerencsére makacsságomra most is számíthattam így elindultam... annyit érdemes tudni a felfelé vezető útról, hogy irtózatosan meredek, tényleg ilyet még az Alpokban sem láttam soha, így már az első pár 100 méter után a vádlid és a lábad teljesen bedurran... emlékszem legutoljára már 500m után meg kellett állnunk egy alapos pihenőre. A hőmérséklet 31°C volt, ami több mint 90%-os páratartalommal párosult, tehát tényleg mindenedről folyik a víz, minden egyes lépésnél izzadságcseppek hullnak alá az emberről... (közben unalmamban azt számolgattam, ha feltételezzük, hogy egy csepp 2ml akkor hány perc alatt veszítek el 1 liter folyadékot :P)
Szóval a fizikai kihívást megkaptam, de ennél sokkal erősebb volt a lelki nyomás, vagy nevezzük egyszerűen csak félelemnek. Már az első perctől kezdve plafonon az adrenalinszint, tényleg semmit nem látsz az erdőben, mindössze az elemlámpa fényét, mindenhonnan hangok és különböző neszek teszik még izgalmasabbá, és persze a tudat, hogy egyedül vagy. Ebből kifolyólag próbáltam elég erőltetett menetben haladni, aminek köszönhetően a lihegésem és az agyamban lüktető erek elég jól elnyomták a külső zajokat, amíg egyszer csak ordítást hallottam oldalról... persze a kés a táskában volt a hátamon, esélyem nem volt elővenni, sőt annyira féltem, hogy lemerül az elem a lámpában, hogy előzőleg bekészítettem a tartalék elemeket a zsebembe, ráadásul polaritásnak megfelelően, hogy ezzel is minél kevesebb időt töltsek majd el a teljes sötétségben. Szóval az ordítás valamilyen majmoktól származhatott, ami úgy hangzott, hogy éppen küzdenek egymással, igaz a hang alapján nehezen tudtam elképzelni, hogy a kis 5-6 kilós makik képesek legyenek ilyen üvöltésre... abba már bele se mertem gondolni, mi van ha esetleg nagyobb majmok is vannak itt.

Egy rövid videó és egy fotó, hogy jobban el tudjátok képzelni a szituációt:

DSCN5947.JPG

Szerencsére a tájékozódással nem volt gond, hiszen mivel egy szigetről van szó, így nagyon eltévedni nem lehet, az azért csak feltűnik, akármilyen idegállapotban is legyen az ember, ha egy közel 15km-es hídon átkószál :) Továbbra is próbáltam a lehető leggyorsabban menni, de éreztem, hogy egyre jobban fáradok, viszont nem mertem megállni pihenni, elég volt egyszer-kétszer hátranézni a sötétben és az mindig adott annyi plusz energiát, hogy tovább haladjak. A zajok továbbra se szűntek, sőt van egy nagyon jellegzetes magas hang, ami annyira erős, hogy szinte a láncfűrészhez tudnám leginkább hasonlítani, na az a frekvencia tényleg az ember idegszálait pengeti, pláne amikor a fejed felől, vagy a hátad mögül jön.

Elértem az utolsó egy km-hez, itt már nagyon lelassultam, szinte nem is előre léptem, hanem inkább oldalra vitt a lábam, hiába próbáltam a kezemmel lenyomni minden lépésnél a térdem. A fejemben csak az járt, hogy fel kell érni a csúcsra, és hogy mekkora hülye vagyok, hogy Szilveszter éjszaka halálra paráztatom magam egy esőerdőben, ahelyett hogy valamelyik szórakozóhelyen élvezném a korlátlan italfogyasztást. Viszont ekkor jött a felmentő sereg egy motoros srác, aki gondolom látta rajtam, hogy nem őszinte a mosolyom és felajánlotta, hogy felvisz... a motorozáshoz kapcsolódó érzéseimről már beszámoltam egy korábbi írásban (http://penangi.blog.hu/2013/11/30/robogo_halalfelelem_vendegszeretet) így ezt most nem ismételném, abból már úgy is kiderült, hogy nem rajongok a kétkerekűekért (kivéve a bicajt ;)). Ennek megfelelően illedelmesen visszautasítottam a nagylelkű ajánlatot, de a srác csak erősködött, hogy tényleg nagyon szívesen segít, így végül beadtam a derekam és felpattantam mögé.

Ekkor történt az, amire tényleg nem számítottam, egy borzasztóan meredek résznél, a Fülöp-szigeteki srác egyszer csak elindul balra, majd jobbra, megint balra és a következő pillanatban már ki is kötöttünk a motorral az út melletti betonárokban... nekem "szerencsém" volt mert a levegőben eszközöltem egy szaltót és a hátamra estem, viszont a hátizsáknak köszönhetően egyedül a gerincem legalsó csigolyájában éreztem fájdalmat, meg persze a könyökömön és a térdemen kisebb horzsolások, de csak kicsit vérzett. Viszont szegény srácra ráesett a motor az árokban, így próbáltam feltápászkodni és leemelni róla a vasat. Neki a lába sérült meg, illetve mindkét papucs, úgy ahogy van leszakadt róla. Még a motorról is csak kisebb alkatrészek törtek le. Ezt már tényleg én magam se akartam elhinni, hogy Szilveszter éjszaka egy filippinóval fogok az árokba borulni, de hálát adtam, hogy ennyivel megúsztuk.

Végül azért csak felértünk, a srác számtalanszor bocsánatot kért a történtekért, végül elköszöntünk. Itt fent már voltak emberek, akik kocsival jöttek fel megnézni a tűzijátékokat. Eléggé megbámultak, hogy folyik rólam a víz, koszos a ruhám, itt-ott vérzek, meg persze gondolom a fáradtság is kiült az arcomra. De a lényeg, hogy sikerült :)

Viszont később visszajött hozzám a motoros kaszkadőr barátom, és megkért, hogy csatlakozzak a társaságukhoz, mivel ők fent piknikeztek, így végül csak belecsöppentem egy korlátlan étel-ital fogyasztásos estébe, ráadásul az éjfélt már 5 új Fülöp-szigeteki barátommal ünnepeltem :D Azért a tűzijátékokkal párhuzamosan büszkén elénekeltem a Himnuszt a hegy tetején, gondoltam ilyet még úgyse hallottak a majmok (itt most tényleg az állatokra gondolok :)).

A történet úgy fejeződött be, hogy a srác hozott le szintén motorral a hegyről (ez tipikus az az eset amikor nem tanulunk a hibánkból :P) és hajnal 1 után nem sokkal már haza is értem, ahol egy gyors zuhanyzás keretein belül lemostam a vért magamról, átöltöztem és elindultam a kollégákkal bulizni... :)

Hogyan kerestem 400 m magasan 10 perc alatt 3500Ft-ot, amivel később megvesztegettem egy rendőrt :)

*** FIGYELEM! A következő történet csak a képzeletem szüleménye, 100%-ban kitaláció, amely semmilyen valóságalappal nem rendelkezik. ***

A hatásvadász cím után, nézzük a történetet, aminek az első fele Kuala Lumpurban játszódott a hétvégi kirándulásom során. Szombat reggel igencsak negatív érzelmekkel ébredtem, mivel nagyon nem tetszett Kuala Lumpur az első benyomás alapján, ami az én esetemben elég ritka (általában minden tetszik, ízlik, stb) de hiába próbáltam előző este megtalálni a város szépségét, sehogy se sikerült...

Amikor egy új helyre látogatok, mindig az az első, hogy elindulok gyalog és megpróbálom felfedezni a környéket, nem igazán hiszek benne, hogy kocsiban ülve vagy tömegközlekedési eszközökkel igazi betekintést lehet nyerni egy város életébe, habár biztos ott is sok érdekes tapasztalattal lehet gazdagodni... Igaz, a gyalogos próbálkozásaim nem mindig jöttek össze, először Austin-ban szembesültem a ténnyel, hogy nem igazán vannak járdák, Penang-ban szintén nem jutottam messzire, és most itt KL-ben is pár km megtétele után vissza kellett fordulnom... mindez péntek este 11 óra körül lehetett, negatív hangulatomat próbáltam az egyből munka utáni 3,5 órás vezetésnek, mármint inkább az ezután bekövetkezett még 3 óra dugóban veszteglésnek betudni, de makacsságomból kifolyólag úgy döntöttem, hogy újra kocsiba ülök, és igyekszek valami szépet találni ebben a városban még aznap.

Sajnos továbbra is csak szemetes utcákkal és kiismerhetetlen úthálózattal találkoztam, ahol még a GPS se segít, aztán egy belvárosi részen újból tettem egy kis sétát... itt egy olyan utcába, vagyis inkább sikátor szerűségbe keveredtem, amit leginkább a józsefvárosi kínai piachoz tudnék hasonlítani, csak sokkal nagyobb kiadásban. Mivel elég későre járt, így a legtöbb árus már pakolászott éppen, de azért jól megnéztek maguknak... és itt most nem a vendégszerető pillantásokról volt szó. Hozzáteszem sok helyi kolléga figyelmeztetett indulásom előtt, hogy nagyon vigyázzak KL-ben, nem túl biztonságos hely, a bűncselekmények száma igen magas, tőlük is ellopták a pénztárcát/táskát. Ilyen gondolatok közepette sétáltam végig az említett utcában, bevallom őszintén, hogy azért megfordult a fejemben, hogy nem jutok az út végére, legalábbis nem feltétlenül a fényképezőgépemmel és a gyűrűmmel együtt... Itt egy fotó, amin az "utca" vége látható, hamarabb nem mertem elővenni a fényképezőgépet :)


DSCN5483.JPG

Ugorjunk a másnapra, amikor továbbra is célul tűztem ki, hogy meglelem valahol a város szépségét, amit idáig nem igazán sikerült. Első körben a TV-torony érdekelt volna, ami Ázsia 2. legmagasabb tornya, így próbáltam a kocsival a városköpontban parkolni, és továbbra is kitartani az elvem mellett, hogy majd én gyalog felfedezem KL-t... nem sikerült :)

Kora délután lehetett mire végre eljutottam a TV-toronyig, de szerencsére előtte már volt alkalmam közelebbről is megnézni a Petronas-ikertornyot, ami a világ legmagasabb ikertornya, tényleg monumentális. Szóval TV-torony, 3500Ft-ért lehet felmenni, de ez a belépő megéri az árát... viszont amint feljutottam, három helyi fiatal jött oda hozzám, hogy töltsünk ki egy turizmussal kapcsolatos kérdőívet... otthon valószínű nemet mondanék, de itt valahogy úgy van vele az ember, hogy legalább látják, hogy magyarok is járnak erre, kicsit az ember a hazáját képviseli. Továbbá hozzátették, hogy fizetni kell... amit igencsak nem értettem, de utána helyesbítettek, hogy ők fizetnek nekem :) Nem nagy összegről van szó, 350Ft... (itt most nem az összegek nagysága miatt írom le ennyire pontosan az értékeket, csak szeretném megmutatni a közvélemény-kutatás különbségeit). Tényleg kb. 10 perc alatt elmondhattam, hogy mi a véleményem egy a turistáknak szánt csomagról, persze közben már kezdtem aggódni, hogy ők ezt nekem majd el akarják adni, de végül kiderült, hogy nem! Fel se merült, hogy vásároljam meg, pedig már nagyon készültem, hogy milyen indokokkal fogok nemet mondani :) Végezetül átnyújtottak egy borítékot, amit meg se néztem, jobban érdekelt az elém táruló fantasztikus panoráma... Amikor végeztem kukkantottam bele a borítékba, és látom, hogy 3500Ft-nak megfelelő ringit van benne... Elkezdtem gondolkodni mit tegyek, hiszen azért csak 10x-es összeg van benne, mint amiről szó volt, és mindezt egy 10 perces kérdőívért? Úgy döntöttem szólok nekik, lássák milyen becsületes nemzet vagyunk, hiszen csak odavéstem nagy betűkkel, hogy HUNGARY :)

Szerencsére még mindig ott voltak, így mutattam nekik a borítékot, illetve a benne lapuló összeget, és nagy meglepetésemre mondták, hogy igen-igen, nem történt tévedés, ennyi pénz jár a közreműködésemért és mosolyogva jó vásárlást kívántak :)

De ami könnyen jön könnyen megy... nagyban örültem, hogy úgymond akkor ingyen jutottam fel a toronyba, egészen hétfőig, amíg meg nem állított a motoros rendőr, vagy inkább mondjuk úgy, hogy leszorított az útról, pedig igyekeztem nem hagyni magam... :D Persze fékezés közben még sikerült utolsó pillanatban becsatolni a biztonsági övet, de a szemfüles maláj fakabát már hamarabb kiszúrta, ezért is állított meg. Innentől kezdődtek a bonyodalmak, természetesen beismertem, hogy nem használtam a biztonsági övet, de mint kiderült útlevél sincs nálam, sőt fénymásolatát is elhagytam, így a vízumomat se tudom bizonyítani... Végül egy 20.000Ft-os bírságot szabott ki, amit igen sokalltam, így próbáltam puhatolózni, hogy esetleg nem oldhatnánk-e meg valamilyen alternatív módon... :) Azért kicsit féltem, nehogy végül azért is bajba kerüljek, hogy próbálom megvesztegetni a rendőrt, de szerencsére ő is rugalmasan állt a dolgokhoz... így már csak az alkudozás volt hátra... ezt se gondoltam volna, hogy a rendőrrel azon fogunk "vitatkozni", hogy mennyiért hunyna szemet a vétkeimért... :) Én első körben 1300Ft-ot ajánlottam neki, annyi volt nálam kis címletekben :P (itt egyébként ennyi elég szokott lenni a helyiek szerint), viszont a külföldieknek minden drágább, így végül kénytelen voltam egy 50 ringit-est adni neki (3500Ft). Szóval így kerek a történet... ha azt nézzük, duplán szerencsém volt, hiszen életem legjobb órabérét sikerült elérnem a TV-torony tetején, és még egy maláj rendőrt is lefizettem... :D

Irány Langkawi, avagy utazás a gyomor keresztmetszetem körül...

Most kipróbálok egy új dolgot, nem utólag több nappal írom le a történteket, hanem egyből a telefonomba vésem a gondolataimat, remélem így jobban átélhetővé válik a cselekmény, úgyhogy most gyertek velem utazzunk Langkawira... :) Aki finnyás inkább ne olvassa... tényleg ne ;) 

Már nagyon vártam ezt a napot mivel több hónapja nem voltam szabin, és már kezdtem kicsit kiégni. Tehát a terv egy 4 napos kirándulás volt egy közeli szigetvilágba, ami 99 kisebb-nagyobb szigetből áll. Előre mindent elintéztem, hajójegy, szállás, látványosságok listája, stb. A kikötőhöz már 2 héttel hamarabb ellátogattam, hogy megnézzem hol fogom tudni majd hagyni a kocsit 4 napig. Egyetlen lehetőség volt, egy parkoló ahol 3500 Ft-ért parkolhatok, persze magyar vagyok, így azért alaposan szétnéztem a környéken hátha találok valami okos ajánlatot. :)

Ez volt a terv, de nézzük a valóságot, csütörtök reggel korán kelés, kapkodás, irány a parkoló, de látom hogy rengeteg rendőr van a környéken, útlezárások, és amikor kanyarodnék be a parkolóba integet a portás, hogy ne tegyem. Először arra gondoltam, hogy csak figyelmeztetni akar, hogy ne ott kanyarodjak, hiszen dupla záróvonal van ami itt simán vállalható, de hallgattam az öregre és továbbmentem, ami azt jelenti, hogy 50 méterrel odébb fordultam meg a záróvonalon :P Szóval megint a kapunál hajtanék be, integet hogy nem lehet, mivel valami kormányzati konferencia lesz, és az egész parkoló nekik van fenntartva. Mondom oké de akkor ajánljon valami alternatívát a közelben, persze tudtam, hogy nincs az előzetes séta alapján, de erre most ő is ráerősített, így hát lassan elkezdtem parázni... Magyaráztam az embernek, hogy csak egyetlen kocsiról lenne szó, meg mindjárt indul a hajó és le fogom késni, de mindhiába... ekkor kimondtam a varázsszót... MONEY. Erre hátrament, hogy megnézi mit tehet. Pár perc múlva lett helyem, ráadásul az egyetlen árnyékos hely az egész parkolóban, amit azért elég nagy megelégedéssel konstatáltam :)

Következett az interneten vásárolt jegy beváltása az irodában, oké siker szuper, de mégis honnan indul a hajó... mondja az indiai csaj az irodában, hogy narancssárga épület 1. emelet... elindulok abba az irányba amibe mutatott, és úgy képzeljétek el, hogy innentől a kikötőhöz tartozó összes épület a sárga különböző színeiben pompázott, ekkor gondoltam arra, hogy ezek itt szívatnak engem :D nem vagyok színtévesztő, de azért itt pislogtam rendesen... végül egy biztonsági őr segítségével megtaláltam a célállomást.

Ezután a váróban ücsörögve éreztem, hogy de bezabbantottam reggel. Mivel nem akartam, hogy bármi kaja maradjon otthon, így mindent megettem... ami magába foglalta az előző nap készített kókuszolajon sütött kókuszos csirkemellet mazsolás rizzsel böszme nagy adagban, egy kis tej, pár deci szója tej, plusz még miközben kapkodtam magamra a ruhákat 2 egész főtt tojás, ami mar nagyon nem esett jól... és ekkor esett le, hogy én most 3 óran a tengeren fogok HÁNYkolódni, amin már előre az összes kolléga nevetett, hogy miért nem repcsi, biztos vagyok én ebben? Jah és tegnap este ettem először valami bitang nagy garnélarákot illetve egyéb a gyomromnak újdonságnak számító kajákat... hibát hibára halmozok.

Szóval most éppen azon tűnődöm, hogy eszközöljek-e a testemen egy technikai hányást még most, vagy majd a halakat etessem meg. Nah de lassan checkin, majd innen folytatom a sztorit, higgyétek el én is kíváncsi vagyok :)

Beszálltunk, sikerült ablakhoz ülnöm, nekem ez mániám, ráadásul mellém ült egy attraktív fiatal kínai maláj csaj, (magassarkú, fehér rövid egyberuha) és ekkor megint bevillan, hogy én hányni készülök, és legbelül ülök, tehát bármi van 4 széken és a 2 csajon kell átküzdenem magam... és ekkor megpillantottam a mennyezetre akasztott kis hanyózacsikat, tehát a félelmem nem alaptalan. Elindult a hajó nah lássuk...

30 perccel később: Meghallom magam mögött az első öklendezést, hozzáteszem rajtam is fehér póló van

1 órával később: Kisebb büfik jelentkezését tapasztalom, rossz ómen, valamint a csajok elaludtak mellettem... te jó ég, belegondoltam mire fognak felébredni :)

2 órával később: Szomorú hírt kell közölnöm, a lányok elültek mellőlem, lehet nem voltam valami jó társaság ahogy falfehéren igyekszem magamban tartani azt ami az enyém... sebaj mindenki jobban járt így. Egyébként réges-régi egyetemi életemből visszadereng, hogy miután megkönnyebbül az ember valahogy mindig jobban megy az ismerkedés, de erről ne beszéljünk, inkább folytatom a gyomrommal vívott küzdelmem. Laci hogy vagy? (eszembe jutottál :D)

3 órával később: Jelentem megérkeztem, teljes gyomor tartalommal együtt, mission completed... és ez meg csak az út volt, mi lesz meg itt... :) 

Folyt. köv.

A maláj dongó nem szeret frizbizni

Ez a történet még ez első hetemhez kapcsolódik, mivel a legelső munkanapomon kaptam egy invitálást a másnapi Ultimate-nek nevezett játékra. Magáról a játékról röviden annyit, hogy olyan mint a foci, csak ezt frizbivel játszák. Tehát van két csapat, egy-egy kijelölt terület a pálya két szemben lévő végén, ahova el kell juttatni a frizbit. Maga a játék nagyon pörgős, sokat kell futni, helyezkedni, de tényleg nagyon élvezetes.

Akit érdekel bővebben részleteket itt talál:
http://hu.wikipedia.org/wiki/Ultimate
http://www.ultimateszeged.hu/hu/ultimate

Nem gondoltam volna, hogy a frizbi megfelelő dobása ennyire bonyolult, hiszen itt nem csak vízszintes síkban pörgetik, hanem minden tetszőleges szögben, akár teljesen függőlegesen is. Sőt, sok szituációban, amikor az ellenfél játékosa közvetlenül előtted áll, szükség lehet arra, hogy bal kézzel is el tudd dobni, ami igencsak nehéznek bizonyult elsőre. Szokták mondani, hogy a lányok úgy dobnak jobb kézzel mint a fiúk ballal, tehát hogy is mondjam, hogy ne sértsem meg a hölgy olvasókat, kicsit furcsán... :) Na ez a frizbi esetén hatványozottan igaz, nagyon viccesen néztek ki a bal kezes dobások, általában 1-2 méter után a földbe csapódtak, ami ugyebár egyenlő a labdavesztéssel, tehát a másik csapat következik. Szerencsére a játékos társak nagyon türelmesek voltak, így azért egy kis idő után elég jól belejöttem és a játék hangulata is teljesen magával ragadott.

Viszont a cég hátsó füves területén, ahol kijelöltük a kisebb focipálya méretű játékteret, osztoznunk kellett az ott repkedő kb. 4 centis dongókkal (egyik kedves barátom szerint "dungó":-)). Életemben nem láttam ekkora jószágokat, simán hanyatt esel ha izomból neked repül :)

Sajnálatos módon a frizbi elkapására szánt mozdulatomat támadólag értelmezte az egyik teremtmény és megcsípte vagy mondjuk inkább harapásnak a combom hátsó részét (kondizó barátaimnak: combhajlító:)) amire persze egyből odakaptam és így az ujjamnak se kegyelmezett. Mit mondjak, a darázs csípés ehhez képest semmi... nem is tudtam hirtelen, hogy mit csináljak. Persze nem akartam abbahagyni a játékot, hiszen lehet a helyieknek ez mindennapos dolog, nehogy azt mondják a végén, hogy puhány vagyok :) Kb. még egy órát így elvegetáltam a pályán, de szerencsére a kezemen lévő csípés nem volt annyira súlyos, gondolom a combomba eresztette bele a méreg nagy részét és az ujjamba már nem jutott olyan sok.

Szóval az egésznek az lett az eredménye, hogy a combomon 3 hétig volt egy 10 centi átmérőjű csúnya vörös folt, ami az első 1 hétben jól be is volt dagadva és gyulladva. Persze szokásomhoz híven orvoshoz nem mentem, de azért bevettem pár kalcium tablettát a biztonság kedvéért. Maga a csípés nyoma még mindig látható, mondhatni emlék :)

Egyébként azóta nem játszottam Ultimate-et... :) természetesen nem a kis incidens miatt, hanem szerencsétlen módon minden héten pont akkor esik az eső amikorra a játék be van ütemezve (még tart a monszun).

Már csak így zárszóként megemlítem, hogy azóta történt egy nagyon vicces/szerencsétlen húzódásom... maga a szituáció miatt kínos, mivel kocsiban ülve szenvedtem el. Az egyik sorompós kapunál nem sikerült elég közel megállnom a jegykiadó automatához, és ahogy már mindkét kézzel félig kilógva a kocsiból próbáltam elérni a gombot (gondolom a kis bódéban ülő figura fogta a hasát) egyszer csak éles fájdalom hasított belém... jó kis combtő húzódás :) Szerencsére másnapra elmúlt... de erre a "sportsérülésre" azért nem vagyok büszke :D

Robogó, halálfélelem, vendégszeretet

Kicsit ugrálni fogok az időben, nem tudom megállni, hogy kronologikusan írjam a beszámolókat, muszáj vagyok mesélni a tegnap estémről, amíg még friss az élmény :)

Szóval péntek este volt, elég későn 8-ra értem haza az irodából, ezzel próbálva elkerülni kicsit a szokásos dugót, illetve elég sok munkám is akadt bent. Gondoltam ha már péntek este, csak nem fogok itthon ülni, viszont óvatos duhaj leszek, mivel másnap reggel kell vinni a kocsit szervizeltetni, így a legjobb ötletnek az tűnt ha átsétálok a közeli egyetem területére, mivel hallottam, hogy van ott futópálya és kíváncsi voltam, hogy érdemes-e később ellátogatni oda.

Elindultam gyalog (itt senki nem megy amúgy gyalog sehova, a járdák teljesen üresek, már ahol vannak, legalábbis a belvárosi részeket leszámítva) a pár 100 méterre található egyetemi park egyik bejárata felé, viszont amikor közelebb értem vettem észre, hogy ez valójában a campus egy külön része, ahol a kollégiumok találhatóak. Ekkor már megfordult a fejemben, hogy lehet nem a megfelelő helyen járok és vissza kellene fordulni, de hát a kolik mindig jó helyek :), meg amúgy is már túl közel jártam a sorompós kapuhoz, ahonnan egyszer csak elkezdtek kiabálni felém...

Ketten lehettek biztonsági őr ruhában, és még rajtuk kívül 3-4 sötét bőrű fiatal volt ott, hogy is mondjam, nem túl bizalomgerjesztő alakok voltak a sötétben, az egyből kiderült, hogy bármit is csináljanak ott, nem egyetemisták :) A messziről jövő ordítozásból nem derült ki egyértelműen a szándékuk, viszont mivel visszafordulni már nem lett volna értelme, gondoltam csak megkérdezem őket, hogy tudnak-e a közelben valami futópályát... max legrosszabb esetben ott helyben felnyitnak :P

Előadtam nekik mondókámat, erre ők valamilyen számomra ismeretlen nyelven kezdtek el egymással kommunikálni illetve közben nevetgéltek nagyokat... ezalatt inkább próbáltam nem belegondolni, miről beszélhetnek. Kb. 2 perc eltelte után, mondja az egyik nem éppen elegánsnak mondható srác, hogy ő segít nekem, pattanjak csak fel mögé a robogóra... na itt jött a para, most mit csináljak? Valahol udvariatlanság nemet mondani, viszont itt a robogózás kb egyenlő az orosz rulettel... hihetetlenül mennek, mindenféle szabály betartása nélkül, tehát piros lámpán át, forgalommal szemben, stb (de majd ez tényleg megér egy külön írást), és erre jön még az, hogy egy teljesen ismeretlen ember most engem el akar vinni valahova... jah és alapjáraton félek a motoron, életemben egyszer ültem A. Laci barátom mögött még az egyetemen...de az elég is volt :)

Úgy éreztem, nincs más választás, felültem mögé, és kerestem a legbiztosabb pontokat a "picit" lepukkant robogón amelyek alkalmasak lehetnek a kapaszkodásra... hát nem mondom, paráztam rendesen amikor elindultunk, és saját bőrömön tapasztaltam meg azt a fajta a közlekedési "kultúrát" amit itt a robogósok művelnek... egy idő után nem tudtam mi miatt aggódjak jobban, hogy vajon hova visz az új barátom, vagy hogy melyik pillanatban ütnek/esünk el... :D

Gondoltam megosztom vele is, hogy ez az első alkalom, hogy motoron ülök Malajziában, erre csak nevetett, és úgy tűnt, hogy még keményebb figurákat ad elő... aztán megérkeztünk egy teljesen elhagyatott sötét zsákutcába és megálltunk. Éreztem, hogy itt a vég, gyorsan körbenéztem, merre tudnék elfutni, ha esetleg nem lenne elég fizikai fölényemet fitogtatni :D viccet félretéve, kicsit féltem...

Ekkor elkezdett mutogatni a zsákutca vége felé, hogy onnan indul egy kis keskeny ösvény, ahova az emberek reggelente járnak futni, és hozzátette, hogy lehetőleg korán jöjjek majd, a helyiek is hajnal 5-re járnak. Végül megkérdezte, hogy szeretném-e hogy visszavigyen.

Ez volt az a pillanat amikor minden megfordul az emberben... teljesen ledöbbentem, ahogy jobban belegondoltam, hogy péntek este ez a szegény maláj srác, elhozott egy számára is vadidegen embert a motorján, csak hogy megmutassa neki, hol lehet a közelben futni, és mindezt annyira természetes módon, mintha teljesen alap dolog lenne. Vagy talán itt az is? Mindenesetre mondhatjuk, hogy egyfajta vendégszeretetből és turistákkal való bánásmódból ötösre vizsgáztak. Tényleg hatalmas élményben volt részem, hiszen a lehető legkilátástalanabb szituációból, egyszer csak minden jóra fordult :) De azért továbbra is maradok a négykerék mellett, itt az is épp elég izgalmas, amiről majd írok hamarosan... ;)

(Számomra tanulság, nem szabad külső illetve első benyomás alapján ítélkezni...)

Kezdet

Üdvözlök mindenkit a vadonatúj blogomon :) nem volt egyszerű az elhatározás, de végül is a biztatás hatásának köszönhetően megszületett a blog.

Amit egyből lemaradással kezdek, hiszen mint a címből is látható, elsősorban a penangi kalandozásról szeretnék főként beszámolni, amit nem indíthatok mással mint magával az utazással, amióta már majdnem egy teljes hónap eltelt.

A transzferrel való feljutás Pestre most sokkal könnyebben ment, és jobb hangulatban történt az utazás, mint anno az amerikai út előtt, hiszen akkor útközben derült ki, hogy a jogsimat otthon hagytam, és így kénytelen voltam hajnal fél 4 táján hazatelefonálni félúton, hogy hozzák utánam, és nem ártana picit sietni sem... :) Egy nagyon szabadelvű és szórakozott sofőrt ismertem meg, aki végig standup-olta az utat, eközben biztatta a mellette ülő 10 év körüli kislányát, hogy a táncos szakma egy nő számára tökéletes karrier, engem pedig próbált összeismertetni egy mellettem ülő másik hölgy utassal :)

A reptéren próbáltak mindenféle hitelkártyára rábeszélni, amire egyből igent mondtam, azzal a feltétellel, hogy amint hazajövök megkötöm. Ekkor felcsillant az arcukon a mosoly, a szemükben megjelent a $ jel, de közöltem velük, hogy arra még 8 hónapot várni kell, ekkor úgy tűnt, hogy mégse tekintenek annyira releváns kuncsaftnak, ezek szerint nem terveznek túlságosan hosszú távra :)

Maga a repülés szintén kellemesebb körülmények között zajlott, mint a már említett legelső tengerentúli élményem, ahol a 13-14 órából, 8-at a mosdóban töltöttem eleget téve az ételmérgezés összes lehetséges tünetének.
Az első átszállás Katarban, pontosabban a fővárosban Dohaban történt, ahova már éjszaka érkeztem, de még így is gyönyörű volt. Ide vagy legalábbis a környékre jó lenne egyszer több napra visszajutni, kicsit nézelődni, hiszen az arab országok számos látnivalót tartogatnak, mint ez a madártávlatból is kiderült.

Ugorjunk egy kicsit időben és térben egyaránt, megérkeztem Malajziába, vagyis Penangba... először is aggódtam, hogy nem lesz meg a csomagom (illetve, hogy meg lesz de a pálinkákat összetörve találom, és a nemes nedűt a ruháim szivacs módjára isszák magukba), de szerencsére a táskára épségben és szárazon találtam rá, amit már nem lehetett elmondani a levegőre, ami megcsapott amikor először elhagytam a légkondicionált reptér épületét... olyan magas a páratartalom mintha leöntöttek volna egy vödör vízzel, vagyis inkább mintha folyamatosan egy ipari permetezővel kapnád az áldást, ráadásul nem is fáztam annyira a 30°C-ban :)

Ilyen sokkhatás közepette jött a második kihívás, a vezetés... számítottam rá, hogy nem lesz egyszerű, egy idegen országban, ismeretlen utakon, jobb kormányos autóval az út baloldalán közlekedni, de mindezek a kihívások eltörpültek a maláj utakon található közlekedési szokásokhoz képest (erre egy későbbi bejegyzésben majd kitérek). A feladat adott volt, jussak el valahogy a reptértől az apartmanig a kocsival, ami kb. 15km-ert jelentett, persze elég fáradt voltam, de a szituáció hatására felszabaduló adrenalin miatt szerencsére ez nem okozott gondot, amire csak rátett az első kereszteződésnél véghezvitt satufékezésem (ugyebár automata váltó, és az ösztön élt bennem, hogy bal lábbal tapossuk be gyorsan a kuplungot, ami itt a fék volt) aminek eredményeképpen picit közelebbről is szemügyre vettem a kormányt és hálát adtam, hogy nem jöttek utánam szorosan :)

Maga az apartman fantasztikus, elsőre nem akartam elhinni, hogy ez mind az enyém lesz 8 hónapon keresztül, otthon egy kicsit kisebb a lakás (mint itt a nappali :P).

Felpörgetve a dolgokat, az első napokban mindent csináltam az alvást leszámítva... egyszerűen képtelen volt a szervezetem átállni, így éjszakánként volt időm pakolászni, és neten tartani a kapcsolatot az otthoniakkal, hiszen a 7 óra eltolódás miatt az éjszaka csak számomra jelent éjszakát :)

Szombat este érkeztem Penangba és a következő hetet egyből 2 ünnepnappal kezdtem (like a boss) hatalmas szerencsém volt, így több idő jutott akklimatizálódni és kicsit körülnézni... így az első 3 napban folyamatosan csak mentem, tettem egy kört kocsival a sziget körül, bemerészkedtem az esőerdőbe (közel 150m-ert mivel elég félelmetes hangokat hallottam, egyedül is voltam, illetve 3m-enként tábla figyelmeztetett, hogy a saját felelősségemre halok meg, így jobbnak láttam ezt a tevékenységet elnapolni), felfedeztem pár boltot, éttermet, és nem utolsósorban a leírhatatlan belvárost (indiai negyed, Penang road), amiről később majd bővebben is beszámolok ;)

süti beállítások módosítása