Üdvözlök mindenkit a vadonatúj blogomon :) nem volt egyszerű az elhatározás, de végül is a biztatás hatásának köszönhetően megszületett a blog.
Amit egyből lemaradással kezdek, hiszen mint a címből is látható, elsősorban a penangi kalandozásról szeretnék főként beszámolni, amit nem indíthatok mással mint magával az utazással, amióta már majdnem egy teljes hónap eltelt.
A transzferrel való feljutás Pestre most sokkal könnyebben ment, és jobb hangulatban történt az utazás, mint anno az amerikai út előtt, hiszen akkor útközben derült ki, hogy a jogsimat otthon hagytam, és így kénytelen voltam hajnal fél 4 táján hazatelefonálni félúton, hogy hozzák utánam, és nem ártana picit sietni sem... :) Egy nagyon szabadelvű és szórakozott sofőrt ismertem meg, aki végig standup-olta az utat, eközben biztatta a mellette ülő 10 év körüli kislányát, hogy a táncos szakma egy nő számára tökéletes karrier, engem pedig próbált összeismertetni egy mellettem ülő másik hölgy utassal :)
A reptéren próbáltak mindenféle hitelkártyára rábeszélni, amire egyből igent mondtam, azzal a feltétellel, hogy amint hazajövök megkötöm. Ekkor felcsillant az arcukon a mosoly, a szemükben megjelent a $ jel, de közöltem velük, hogy arra még 8 hónapot várni kell, ekkor úgy tűnt, hogy mégse tekintenek annyira releváns kuncsaftnak, ezek szerint nem terveznek túlságosan hosszú távra :)
Maga a repülés szintén kellemesebb körülmények között zajlott, mint a már említett legelső tengerentúli élményem, ahol a 13-14 órából, 8-at a mosdóban töltöttem eleget téve az ételmérgezés összes lehetséges tünetének.
Az első átszállás Katarban, pontosabban a fővárosban Dohaban történt, ahova már éjszaka érkeztem, de még így is gyönyörű volt. Ide vagy legalábbis a környékre jó lenne egyszer több napra visszajutni, kicsit nézelődni, hiszen az arab országok számos látnivalót tartogatnak, mint ez a madártávlatból is kiderült.
Ugorjunk egy kicsit időben és térben egyaránt, megérkeztem Malajziába, vagyis Penangba... először is aggódtam, hogy nem lesz meg a csomagom (illetve, hogy meg lesz de a pálinkákat összetörve találom, és a nemes nedűt a ruháim szivacs módjára isszák magukba), de szerencsére a táskára épségben és szárazon találtam rá, amit már nem lehetett elmondani a levegőre, ami megcsapott amikor először elhagytam a légkondicionált reptér épületét... olyan magas a páratartalom mintha leöntöttek volna egy vödör vízzel, vagyis inkább mintha folyamatosan egy ipari permetezővel kapnád az áldást, ráadásul nem is fáztam annyira a 30°C-ban :)
Ilyen sokkhatás közepette jött a második kihívás, a vezetés... számítottam rá, hogy nem lesz egyszerű, egy idegen országban, ismeretlen utakon, jobb kormányos autóval az út baloldalán közlekedni, de mindezek a kihívások eltörpültek a maláj utakon található közlekedési szokásokhoz képest (erre egy későbbi bejegyzésben majd kitérek). A feladat adott volt, jussak el valahogy a reptértől az apartmanig a kocsival, ami kb. 15km-ert jelentett, persze elég fáradt voltam, de a szituáció hatására felszabaduló adrenalin miatt szerencsére ez nem okozott gondot, amire csak rátett az első kereszteződésnél véghezvitt satufékezésem (ugyebár automata váltó, és az ösztön élt bennem, hogy bal lábbal tapossuk be gyorsan a kuplungot, ami itt a fék volt) aminek eredményeképpen picit közelebbről is szemügyre vettem a kormányt és hálát adtam, hogy nem jöttek utánam szorosan :)
Maga az apartman fantasztikus, elsőre nem akartam elhinni, hogy ez mind az enyém lesz 8 hónapon keresztül, otthon egy kicsit kisebb a lakás (mint itt a nappali :P).
Felpörgetve a dolgokat, az első napokban mindent csináltam az alvást leszámítva... egyszerűen képtelen volt a szervezetem átállni, így éjszakánként volt időm pakolászni, és neten tartani a kapcsolatot az otthoniakkal, hiszen a 7 óra eltolódás miatt az éjszaka csak számomra jelent éjszakát :)
Szombat este érkeztem Penangba és a következő hetet egyből 2 ünnepnappal kezdtem (like a boss) hatalmas szerencsém volt, így több idő jutott akklimatizálódni és kicsit körülnézni... így az első 3 napban folyamatosan csak mentem, tettem egy kört kocsival a sziget körül, bemerészkedtem az esőerdőbe (közel 150m-ert mivel elég félelmetes hangokat hallottam, egyedül is voltam, illetve 3m-enként tábla figyelmeztetett, hogy a saját felelősségemre halok meg, így jobbnak láttam ezt a tevékenységet elnapolni), felfedeztem pár boltot, éttermet, és nem utolsósorban a leírhatatlan belvárost (indiai negyed, Penang road), amiről később majd bővebben is beszámolok ;)
